Morzsaporszívóval poloskára, 520 tő paradicsom védelmében – portré a LillaLulláról

Könnyű eljutni Zamárdiból Lullára: a Balatonendréden áthaladó, majd a somogyi dombok közt kanyargó 6501-es számú műút felől alig 13 perc elérni a (2025. január 1-ei adat szerint) 206 fős községbe. Régen ez macerásabb volt, Lulla Tab felől zsákfalu volt, a tó felé Balatonendrédig földút vitt. “Ez nagyon megmaradt gyerekkoromból, hogy miknek kellett teljesülniük ahhoz, hogy el tudjunk menni a Balatonra. Egyrészt annak, hogy apám ráérjen, másrészt hogy ne legyen sár, vagy ne járják ki az utat a traktorok, így Wartburggal el lehetett menni. A Wartburg alváza magasabban volt a Ladáénál, jobban bírta a földutat, míg nagynéném a Ladával csak ritkán vállalta a fuvart.” – emlékszik vissza Perger-Wenszky Lilla a gyerekkorára. 

Lilla családja anyai ágon lullai, az üknagyapa újraalapítója a falunak, ugyanis Lulla a 11. század óta létező település, de a török hódítás után elnéptelenedett, 1907-ben pedig sváb telepesek alapították meg a jelenlegi falut. “Anyukám itt született a faluban, akkor még bábarendszer volt, pár házzal lejjebb jött világra. A szüleim kertépítő mérnökök, és amikor Budapestről vissza akartak menni vidékre, apám azt mondta, hogy ha ez az egy telek eladó lesz Lullán, akkor ide jövünk. Ez a telek végül eladó lett, úgyhogy megvették.” A telek az egyik duplatelek a községben, tehetősebb svábok portája volt, az utca felől magas parasztháznak tűnő házat viszont Lilla szülei építették, mert ami itt állt, azt le kellett bontani. A 80-as évek második feléről van szó, amikor boldog-boldogtalan építkezni akart, és mivel olcsó volt a hitel, a Wenszky családnál sem merült fel, hogy megmentsék a rossz állapotú régit, viszont a régi hódfarkú tetőcserepeket mind felhasználták: Lilla anyukája saját kezűleg drótkefézte le mind a 16 ezer darabot, és a több, mint 100 éves régi pincét is megőrizték. Végül három év építkezés után, 1990-ben költöztek be az újonnan épült házba. 

Tabot és Lullát 1968-ban kötötték össze egy köves úttal, a helyi párttitkár akkor megígérte, hogy a következő 5 éves tervben tovább építik az utat a Balaton felé. “2012-ig kellett várni rá” – mondja Lilla. A LillaLulla története ekkor már formálódott.

A Budapest-Lulla viszonylat

Lilla 1982-es születésű, érettségi után Budapestre ment tanulni. “2006-ban diplomáztam, és gondolkoztam, hogy hol helyezkedjek el. Voltak olyan vágyaim, hogy a Magyar Turizmus Zrt.-nél akarok dolgozni a magyar gasztronómiáért és a magyar vidékért, de nem igazán jártam utána a lehetőségeknek, ráadásul akkor éppen úgy jött ki a lépés, hogy anyagi szempontból is szükséges volt, hogy mielőbb elhelyezkedjek. Egy barátnőm (akivel az egész főiskolát végigcsináltam az összes házi dolgozattól a diplomáig) egy multinál dolgozott, németes területen, és pont kerestek valakit. Felvettek, jött négy multis év, rengeteg jó tapasztalattal, 2010-ben viszont elegem lett abból, hogy Németországnak dolgozom Budapestről, és továbbálltam egy kisebb, magyar tulajdonú, kutató-fejlesztő céghez.” 

Mindeközben többször elhangzott Lillától, hogy “egyszer haza akarok jönni lekvárt főzni”, sőt ez már-már szlogenné vált. Lilla úgy gondolkozott, hogy a magyar cégnél megismeri, hogy miként működik egy magyar kisvállalkozás. “Az ember tanulgat valamit a témában a főiskolán, de ettől még fogalmad sem lesz róla, hogy mindez a való életben hogyan működik. Közgazdász diplomám van, a Vendéglátóipari Főiskolán végeztem, közgazdász tanári papírom is van. A főiskola után megcsináltam a közgazdász mesterképést (MSc) a Műegyetemen, ennek a későbbi főnököm nagyon örült, mert a nevemhez odaírhattuk, hogy MSc.”

– Ennyi diplomával az ember miért akar lekvárt főzni? 

Mindig is haza akartam jönni és itthon csinálni valamit. Persze, megérte tanulni és dolgozni, hiszen a gazdasági ismereteket használom a saját cégeinkben, a  pályázatainknál, és a vendéglátó főiskolai tapasztalat is hasznosítható a falusi vendéglátásban

– És a tanári? 

– A közgazdász tanárit azért csináltam meg, hogy legyen egy plusz láb. Tanítottam egy évig a közeli kisvárosban, de szerintem a mai gyerekekkel nehéz, főleg ha közgázt tanítasz nekik. Egy év után beláttam, hogy jelenleg nem ez az én utam. 

A pécsi szál

“Mikor először Lullára jöttem, az út még nem működött. Már fel volt építve nagyjából, de valami betontömbökkel le volt zárva, tán a műszaki átadása nem volt még meg” – ezt már Lilla férje, Perger Csaba mondja. Csaba “pécsi gyerek”, amikor fotóztuk, akkor is egy, a Misina-tetőn álló tévétornyot ábrázoló póló volt rajta. 

Csaba és Lilla egy közös baráton keresztül ismerkedtek meg, Lilla vállalta magára, hogy elmondja a “nyálas romantikát”, de bárhogy is tituláljuk, ez egy kedves történet, és végül a nagyobb részét Csaba mondta el. “Amikor elkezdtünk ismerkedni, kiderült, hogy Lillához hasonlóan én is szeretem a csillagokat meg a csillagképeket, sőt az is, hogy a Kispált és a Kiscsillagot is mindketten szeretjük. Akkortájt jelent meg egy új Kiscsillag album, amit együtt hallgattuk meg. Ezen van a »Sirály« című szám, benne pedig az, hogy »ha nem is hozol le egy csillagot, sokról mutatod meg, hol ragyog«. Nem sokkal később már ott ültünk a családi nyaralónkban Orfűn a stégen, és néztük a csillagokat.” 

– Pécsi vagy, Pécs egy pezsgő életű vidéki nagyváros, majdnem 700-szor annyian lakják, mint Lullát. Hogy tudtad ezt a pezsgést feladni? 

– Nemhogy pécsi vagyok, úgy szoktam mondani, hogy nagyon pécsi vagyok. Most is pécsinek tartom magam, nekem Pécs a szívem csücske. A gyereket is sokat fogom majd hordani, hogy ő is szeresse és ismerje meg Pécset. A költözést azzal (is) szoktam magyarázni, hogy elég szépek itt a dombok ahhoz, hogy a Mecsektől ide lehessen költözni. Az Alföldre nem költöztem volna el, de ez táj megkapó. És persze azt is tegyük hozzá, hogy akartam, hogy közösen belevágjunk valamibe, hogy legyen az életünknek eredménye, hogy teremtsünk és létrehozzunk valamit. 

A medvehagyma útja a Mecsek és a Somogyi-dombság között

Csaba azt mondja, hogy nem sokkal azután, hogy Lillával komolyra fordult a kapcsolata, szóltak neki, hogy kíirtak egy pályázatot fiatal vállalkozók számára. “Bár nem voltunk már annyira fiatalok, de még pont befértünk a kategóriába, harmincvalahány év volt a felső korhatár. Mondtam Lillának, hogy pályázzunk, és hátha lesz belőle valami.” Lilla hozzáteszi, hogy Csaba ismerte a lekvárfőzős tervét, főleg hogy addigra már ültettek is pár gyümölcsfát.

A pályázat úgynevezett magas intenzitású pályázat volt, az igényelt összeg 90 százalékát odaadták, fejenként 3 millió forintra lehetett pályázni. “A beadási határidő előtti este ültünk a gép előtt, Csaba Pécsen, én Pesten, és olvastuk, hogy miket kell kitölteni – emlékszik vissza Lilla. – A jelentkezés egyszerű volt, de közben kiderült, hogy elnéztünk valamit, ugyanis mezőgazdasági tevékenységre nem lehetett pályázni. Egy gyors leolvadás után Csabának eszébe jutott, hogy anyukám pár hónapja pont befejezte a padlás fenmmaradó részének a beépítését, így már volt két kiadható apartman a házban. ” Lilláékhoz rendszeresen jártak távoli rokonok és barátok Németországból, és a többi vendég miatt sem ártott, ha kialakítanak még egy vendégszobát. Fogták magukat, és beadták a pályázatot vendégházra, amiből lenne forrás minden eszközt beszerezni, ami egy hivatalos vendégházhoz szükséges. A pályazat beadásához céget kellett alapítani, pedig az nem volt biztos, hogy elnyerik a pénzt – tartaléklistára kerültek. 

2015 márciusát írjuk ekkor, a terv úgy szólt, hogy Lilla és Csaba kiváltják Tabon az őstermelői igazolványt, és utána  Kaposváron a NAV-nál az adószámot hozzá. “Csaba nagy női kosárrajongó, és éppen ekkor volt Magyar Kupa Győrben. Elmentünk Tabra, majd Kaposvára, aztán felautóztunk Győrbe, ott megnéztük az állatkertben a kistigriseket, és amikor kijöttünk az állatkertből, beültünk a kocsiba, és mentünk a pécsi lányok meccsére. Ránéztem az akkori, nem túl okos telefonomra, és láttam, hogy jött egy levél a pályázati hatóságtól, csak éppen az nem látszott, hogy mi az, tehát be kellett lépni. A céges laptop nálam volt, és valahogy csiholtam rá netet, és amikor megláttam a PDF nevében, hogy értesítés támogatásról… így ültünk, hogy úristen, megnyertük.” Így történt meg az, hogy ugyanazon a napon lett Lilla őstermelő, és indult el igazából a vendégház projekt is mellé. Csaba ehhez hozzáteszi, hogy a pécsi lányok ugyan Győrben kikaptak a Miskolctól, de a hazaúton nem a vesztes meccsel, hanem a győztes pályázattal voltak elfoglalva, és sorra idézték fel, hogy miket írtak bele, mit lehet majd megvenni. “Az ágyneműktől kezdve addig a tányérig, amin most a rétes van. Rém izgalmas volt a vásárlás: volt egy ügyfelem Pécsen, akinek a weblapját csináltam. Többek között üvegárukat, csomagolóanyagokat forgalmazott. Elmentünk hozzá nyitvatartási időn kívül, kinyitott nekünk, aztán két órán keresztül járkáltuk körbe a boltot, és szedtük össze, ami kell. Kész matek volt, mert a pályázatban benne volt, hogy mondjuk 30 ezerért lehet üvegárut venni, szóval mindenre megvolt az adott összeg. Telepakoltuk a kocsit dobozokkal, alig fértünk el, anyukám is jött velünk, de neki már busszal kellett hazamennie.”

A vásárlás megvolt, ideje volt terméket is előállítani. “A medvehagyma akkor nagy divat volt, és rögtön el is készültünk egy nagy adag pestóval, ugyanis éppen akkor volt szezonja – meséli Lilla. – Macerás munka a pesto készítése, mert mosni és egyesével szárítani kell a leveleket, és csak ekkor kezdődik a feldolgozás.” 

A medvehagyma nemcsak a szezon, hanem Pécs és a Mecsek révén is adta magát. A növény 2005 környékén vált népszerűvé, a 2010-es évek elején hágott csúcsára az őrület, köszönhetően az akkor már szikrát szóró “gasztroforradalomnak”, illetve Nagy Bandó Andrásnak, Orfű korábbi polgármesterének, aki szerkesztett egy könyvet a medvehagymáról. Csaba elméselte, hogy régen a medvehagyma nem volt ennyire sztárolva. “Iskolás voltam még, osztálykiránduláson az osztályfőnökünk mondta, hogy szedjétek le azokat a növényeket, meg lehet enni a szalonnasütéshez. De akkoriban még Pécsen se nagyon ette senki, pedig tele volt vele a Mecsek.”

A 2010-es évek elején viszont tényleg a medvehagymáról szólt minden tavasz. A tepertős pogácsát medvehagymás pogácsa váltotta, a krémleves medvehagymából készült, és a pesto is divatossá vált. “Mostanra viszont kivezettük a termékportfólióból, mert nagyon sok időt visz el a kerttől, ráadásul éppen akkor, amikor az egész évedet be kell indítani a tavaszi munkákkal – magyarázza Lilla, hogy 2025-ben miért nem fért már bele az életükbe a medvehagymázás. Azt azért hozzáteszi, hogy néha szednek maguknak pár levelet, csinálnak belőle egy adag pogácsát, és pár üveg pestót (idén 10 üveggel, pedig volt olyan év, hogy 200 üvegnél is többet csináltak), és ezzel jól is vannak. “Jövőre talán csinálunk medvehagymás workshopot házi tésztakészítéssel együtt. De az más, mint pestót gyártani” – summázza. 

Ha már megvan, akkor el is kéne adni

De hol? A történet egyszerűen kezdődik: “Csináltunk egy fotót az első adag pestórol, mint hivatalos termékről, amit megosztottak többen is Tabon – meséli Lilla, hozzátéve, hogy – így jutottunk a fülébe Vrancsik Tibornak.” Tibort akkor még nem ismerték, azt sem tudták róla, hogy ő az új Ráksi termelői piac szervezője. Ekkoriban nem volt még sok termelői piac az országban, ehhez arra is szükség volt, hogy a kistermelők működése egyszerűsödjön: egyszerűsödött is, amikor a termelőnek lehetősége nyílt a HACCP rendszert átugorva eladásra szánt üveges terméket előállítani a konyhájában. 

“Tibi fölhívott és rám írt, hogy beszéljünk, mert ő szervezi a piacot, és tök jó lenne a medvehagyma termék – mondja Lilla, aki akkor még Óbudán dolgozott, a Ferencvárosban lakott, és egyszer hazafele biciklizés közben telefonált 40 percig Tiborral. Tibor invitálta őt a szombati piacra. – Mondtam neki, hogy nincs címkénk, nincs semmink, én nem tudok csak úgy hirtelen hazamenni. Ó, a címke nem érdekes, mondta ő, csak  ragasszatok rá valamit. Megbeszéltük, hogy most szombatra nem megyünk, de egy héttel később igen, addigra meglett a termékcimke is.” A Ráksi piacon végül kétszer voltak Lilláék, Tiborral pedig szorosabbra fűzték a viszonyt. Tibor Budapestről költözött Somogyegresre, és főként gombával foglalkozik. 

A piacozás a kezdetekkor még nem volt erős, az első évben többnyire a LillaLulla vendégház vendégei vették a LillaLulla portékáit. A vendégház június végével nyílt meg, de az első évet még úgy csinálták végig, hogy Lilla édesanyja felügyelte a dolgokat hétközben, Lilla és Csaba pedig hétvégén. “Nekem a kedvenc történetem ebből az időből, ami szerintem nagyon jól megmutatja a termékfejlesztést, az a narancsos barbecue szósz sztorija – mosolyog Lilla. – Felhívtam egy reggel anyukámat, hogy mi újság, mire ő mondta, hogy annyira sok szép narancssárga paradicsom volt, hogy főzött belőle külön narancssárga ketchupot, mert hogy régen így szoktunk néha külön narancssárga ketchupot főzni. Azt mondta, hogy berakta egy nagyobb üvegbe, és hogy majd kitaláljuk, hogy mi lesz a további sorsa. Fölszálltam a 4-es 6-osra, ültem a narancssárga villamoson, és gondolkoztam a narancssárga ketchupon, és akkor eszembe jutott, hogy hát lehet, hogy van olyan, hogy narancsos barbecue szósz? Miért ne lehetne? Sima és chilis barbecue-t addigra már főztünk magunknak, a narancsos ízesítésre pedig rákerestem a neten, és találtam is több receptet. Hétvégén hazajöttünk, megalkottam a saját verziómat, és nagyjából ugyanazt főzzük azóta is.” Az évek során egyes termékek megmaradtak, mások kiestek, de így is egyre bővült a portfólió, és a kert is fejlesztést kapott: 2015-ben például megcsinálták a fóliasátrat, de azt ugyanabban az évben letarolta a vihar, így egy évvel később újat kellett építeni, azóta pedig már egy komolyabb, fémvázas üvegház van helyette. “Elkezdtünk fákat ültetni, lépésről lépésre haladtunk. Másképpen nem is lehet, hiszen egy gyümölcsfára körülbelül öt évet várni kell, hogy tudjál róla szedni valamit” – magyarázza Lilla. 

Az élet eközben folyt a maga hétköznapi medrében is: 2016-ban Lillánál úgy állt, hogy a budapesti munkájának vége szakad, és át is adta a stafétát a helyettesének. Úgy tervezte, hogy innentől ő már csak a LillaLullára fókuszál, de kiderült, hogy kiszemelt utódja felmondott, a főnök pedig megkérte Lillát, hogy maradjon. “Lelkiismereti kérdés is volt, nem akartam őket ott csávában hagyni. Megegyeztünk, hogy ugyan hazaköltöztem, de hetente egyszer feljárok Pestre, és végül egyik héten egy, a másik héten két napra mentem fel.” Csaba akkor még nem teljesen lakott Lullán, kéthetente Pécsen dolgozott. “Így nyomtuk le 2016-ot, ehhez képest pedig még három év telt el, mire eljutottunk oda, hogy fel kéne adni minden mást, és csak erre fókuszálni, de 2020-ban bejött a covid, és nem tehettük meg” – mondja Csaba, Lilla pedig megjegyzi, hogy főállásként még sajnos sosem tudta csinálni a saját márkát, noha ezt azzal is magyarázza, hogy kockázatkerülőnek tartja magukat, szerinte nem is vállalkozónak való típusok. “Kicsit lassabban készül minden, és tán lemaradással is.” De legalább biztosan.

Matematika a tövek körül és szervezetszervezés

“Csaba hajlamos és képes rá, hogy rengeteg fórumot végigolvasson, bújja az internetet, hogy mit miként lehetne jobban csinálni. A paradicsomosban először a csepegtető öntözőrendszert alakítottuk ki, aztán a spéci állványrendszert is, ami az árnyékolást is lehetővé tette. 2020-tól már biztosan működött valamennyire. A technika fontos, mert mi sokféle paradicsomot tartunk, koktéltól a befőzőparadicsomig mindenfélét” – mondja Lilla, a kérdés ezután evidens. 

– Idén hányféle paradicsom volt? 

– Ötvennégy. Úgy vagyunk vele, mint Gombóc Artúr a csokoládéval, hogy mindenféle paradicsom kell, egyszerűen nem tudunk ebből lejjebb adni. 520 tő volt idén, arra viszont ügyeltünk, hogy a befőzőparadicsomokból megfelelő mennyiség legyen, tehát hogy a sokféleség ne menjen a jó minőségű befőzőparadicsom rovására. A paradicsomokat egyébként egytől egyig anyukám nevelte a magtól a szedésig, rengeteget segít nekünk a kertben és a feldolgozásnál, nemcsak a paradicsomokkal, hanem minden más zöldséggel és gyümölccsel is.

– Adtok el zöldséget?

– Vegyszermentes színes paradicsomválogatást igen, és néha szoktunk mángoldot vagy cukkinit is például. Ha van valamiből felesleg, kivisszük, elsősorban a Zamárdiban a Patkó Büfében működő termelői piacunkra, amit a Somogyi Helyi Termék Egyesület szervez.. 

– Ezt a szervezetet ti gründoljátok?

– Igen, a korábban említett Vrancsik Tiborral, és az alapításnak van némi előzménytörténete. Tibor 2016 tavaszán megkérdezte, hogy elmegyek-e vele a kaposvári egyetemre egy piacra. Igent mondtam, ő eljött értem, és mentünk. Megcsapott a szabadság érzése, hogy így végre nem az volt, hogy 8 órás munkám van, hanem tudtam azt mondani, hogy jó, akkor én lemegyek Kaposvárra a piacra. Hazafele egy erdőn keresztül jöttünk, és meg is álltunk, mert Tibinek gombát kellett szednie. Álltam a balerinacipőmben, a térerő nélküli erdőben, és azt éreztem, hogy hát ez lenne az élet, hogy így megállunk rókagombát szedni, mert megtehetjük. Ez az élmény nekem hatalmas fordulópontot jelentett Kaposvárral együtt. Az egyetemen szervezett helyi terméknapon megismerkedtem az agrárkamara munkatársával, aki élelmiszeripari referensként dolgozott. Somogyban ez egyedi, hogy volt, aki a kistermelőkkel is foglalkozik, ugyanis a legtöbb megyében ez már nem volt így. Pár nappal a terméknap után felhívtak a kamarából, hogy nagyon tetszik nekik, amit csinálunk, és hogy valaki lemondta a Kaposvári Állattenyésztési Napokon az Agrárkamara sátrában a helyet, amit megkaphatunk ingyen. Megkérdezték, hogy akarunk-e menni?

A válasz természetesen igen volt, az első alkalmat további három követte, és ahogy Lilla mondja, kezdetben ez “őrült nagy segítség volt az értékesítésben.” 2018-ban a Siófoki Területfejlesztési Ügynökség is felkarolta a “kistermelői kérdést”, a kamara pedig nyüstölte a kisteremelőket, hogy szervezzék saját magukat, mert nem biztos, hogy a végtelenségig tudnak segíteni. 

A Somogyi Helyi Termék Egyesület végül tizennégy kistermelő és további öt támogató tag részvételével megalakult, az elnök Vrancsik Tibor lett, Lilla elnökségi tag, Csaba pedig az egyesület online marketingese. Az egyesülettel már el lehetett kezdeni piacot szervezni, és kitalálták, hogy a Felelős Gasztrohős mintájára megpróbálják éttermekbe bevinni a kistermelőket, de úgy, hogy a séf célzottan találkozzon a termelővel. Az éttermek közölték, hogy erre a hétfő a legjobb nap, mert akkor a legnagyobb a pangás. Lilláék az egyik ilyen napon találkoztak a Patkó Büfét üzemeltető Gyuszival, aki minden kistermelőhöz odament, mindenhol beszélgetett és mindenhol kóstolt. “Elkezdtünk neki ketchupot, barbecue szószt meg lilahagyma lekvárt beszállítani, Tibi pedig szállított neki gombát, majd egyszer szóba került, hogy lehetne piac a Patkó teraszán. ‘19-ben kezdtünk beszélgetni róla, aztán bejött a covid, amivel megszűnt szinte az összes értékesítési csatornánk, például a kaposvári helyi terméknapok is. Ekkor találtuk ki, hogy szervezzük a piacot a büfében, mert a büfék elviltelre kinyithattak. 2020 májusában volt az első piac, és aztán ahogy telt az idő, máshol is igény lett rá. Télen Siófokra »költöztünk«, mivel a Krúdy Gyula vendéglátóipari szakközép (hivatalos nevén: Krúdy Gyula Technikum és Gimnázium) nyitott lett rá. Három évig jártunk oda, aztán 2024-ben véget ért a közös történet, és akkor mentünk át a Piroska csárdába. Valahogy mindig adta magát az élet, hogy legyen helyszín. Az egyesület létezése nagy erő.” 

Paletta

2025-re a LillaLulla széles termékportfólióval bír, hogy számba vegyük: lekvárból van vagy tízféle, csatniból a hagymalekvárokkal együtt hat, van két fajta barbecue szósz, szintén két fajta ketchup, ezen túl tésztaszósz, zakuszka, chiliszósz, chililekvár és többféle szörp, például rozmaringból. “És még nem készült el a cukkinikrém, de hamarosan az is meglesz” – emeli ki Lilla. 

A brand maga tíz éves lett idén, Csaba azt mondja, hogy “sose szorultunk rá, hogy webáruházat csináljunk, mert nem tudunk akkora mennyiséget gyártani, hogy ne adnánk el a termékeket a megszokott csatornáinkon. 2020-ban, a covid idején csak felraktuk az oldal kedvelőinek, hogy küldünk csomagot szívesen, és akkor postáztunk is pár dobozt. Macerás dolog a csomagküldés, ha nem erre vagy berendezkedve: meg kell találni a megfelelő méretű dobozt és csomagolóanyagot. Szörpöket pedig nem is szeretünk küldeni, mert annak többször nem volt jó vége.” 

A termékek persze úgy is fogynak, hogy valaki csak beugrik vásárolni, vagy épp a vendégház vendégei visznek magukkal. A Patkó Piac idén nyárra intézmény lett, a környékbeliek megszokták és megszerették, a LillaLullának is megvannak a törzsvevői. (Megjegyzendő, hogy e sorok írója is ott találkozott a termékekkel, először a már megénekelt ketchupppal.) A piacra Lilla és Csaba kovászos pékáruval is készül, a lisztet főleg a kiváló Garat Malomtól rendelik, otthon sok éve csak a saját kenyerüket eszik. 

– A kenyéren túl: amit csináltok, ahhoz az alapanyag mind itt terem a kertben? 

– Alapvetően igen, de kell vásárolni kiegészítő dolgokat. Nem tudsz mindent megtermelni, például a cukrot, vagy éppen az ízesítéshez használt fűszereket,  a narancsot, illetve a bodzaszörphöz a citromot. 

– Ahogy az éttermeknek van “signature” fogása, nektek van signature terméketek? 

– Talán az alaplekvárunk, ez a meggy-eper-cseresznye, amit anyukám talált ki, és MECS néven fut. Így írta rá az üvegre tizenöt éve, ez máig nagyon népszerű, nem tudunk eleget főzni belőle. Bár hozzátenném, hogy az utóbbi években a termékeink közül a paradicsom alapúak sokkal fontosabbak számunkra, de azok közül nehéz egyet kiemelni.

Ezt a sok terméket előállítani eszelős mennyiségű munka, az optimális állapot mégiscsak az lenne, ha Lilla és Csaba mindezt főállásban csinálnák. Amikor 2019-ben ez szóba került, egyrészt a covid keresztbe húzta a terveket, és azért sem mertek lépni a teljes függetlenedés felé, mert akkor született meg a kisfiuk, a most már négy éves Csanád. “GYES-en voltam, és szóba került, hogy majd a GYES-ről nem megyek vissza dolgozni, de ha nincsen munkhalyed, akkor nagyon sokat kell járulékokra kifizetni, és nem mertük így bevállalni” – mondja Lilla. Állása így neki és Csabának is van, de a munkát tudják végezni otthonról. Csaba “maradt a weben”, Lilla a Kislépték Egyesület pénzügyese, illetve a régi munkahelyén is besegít. 

Morzsaporszívóval poloskára

A klímaváltozást lehet tagadni, egy viszont biztos: hogy termelőként alkalmazkodni kell a szélsőséges időjáráshoz. Lilla úgy véli, hogy biztosan eljön majd az idő, amikor egy-egy zöldséget vagy gyümölcsöt el kell engedni, és oda kell figyelni, hogy milyen irányba fejlesztik a kertet, hogy melyik növények azok, amiket képesek lesznek fenntartani. A vízellátástól az új kártevőkig számos nehézséggel kell megküzdeni, ahogy mondják, a termelői élet “extrém sport”. 

“Olyan kártevők jelentek meg, melyek öt évvel ezelőtt még nem érezték jól magukat Magyarországon, most viszont már igen. Újfajta poloskák tűntek fel, melyekből pár éve még csak mutatóban volt egy-kettő, most viszont özönlenek, és képesek tönkretenni a paradicsomot, sőt a paprikát és a padlizsánt is – mondja Csaba, hozzátéve, hogy mindenki keresi a megoldást a helyzetre, ők például azt olvasták, hogy a poloska ellen a legjobb védekezés, ha nem engedik felszaporodni, tehát amikor elkezdenek megjelenni, akkor egyszerűen el kell távolítani őket. – Ezt tényleg szó szerint kell érteni, össze kell szedni őket. De hogy lehet a legjobban összeszedni a poloskát a paradicsomosból? Egy morzsaporszívóval.”

– Mivel? 

– Morzsaporszívóval, hordozható morzsaporszívóval, amivel fél óra alatt körbe lehet járni. Naponta mentem végig mind az 520 tő paradicsomon, árgus szemmel nézve, hol vannak a poloskák. Szerencsére nálunk csak augusztus végén jelentek meg nagy tömegben, addigra azért rengeteg paradicsomot leszedtünk. 

A poloska működése egyszerű: megszúrja a paradicsomot, majd szív a nedvéből. Persze attól még, hogy egy poloska megbök egy paradicsomot, a növény önmagában nem lesz rossz, de akkor is keletkezett egy sérülés a héján, ahova bemászhatnak a baktériumok, így a növény elkezdhet romlani, csoffadni – viszont ha húsz poloska szúr meg egy paradicsomot, akkor látványos a kár. A morzsaporszívós eljárás működött: eleinte naponta száz poloskát is összeszedtek a növényekről (de nem ártott naponta kétszer ellenőrizni a sokadszor említett 520 tövet), szezon végére viszont a hathatós kezelésnek köszönhetően megcsappant az állomány, és naponta alig húsz-harminc poloskát gyűjtöttek össze. A poloskák mellett a hernyók is szépen támadtak, tavaly gyakorlatilag elvitték a másodtermést. 

Lilla szerint a nagyüzemi mezőgazdálkodás is gondot jelent számukra: “Ők is reagálnak a természeti változásokra, a növénykezelésük miatt egyes bogarak a nagy földekről átjönnek a kiskertekbe. Több helyen is földibolhainvázió volt, a földibolhák lerágtak minden káposztafélét. Ha a retek levele kicsit lyukacsos volt régen, megszórtuk hamuval, nem volt gond, de Csaba szülinapja előtt néztük, hogy fú, tök szép a rukkola, milyen jó lesz majd a hamburgerbe, de egyik napról a másikra a rukkola nem volt sehol, megették a bolhák. Mint a sáskajárás a bibliában.” 

És ha már a bibliát említik, az özönvíz vonalán is induljunk el: Lullán 2025 nyarán, júniusban semmi, majd július elején és augusztus végén volt eső (akkor se sok), tehát szinte egész júniusban és körülbelül július 15-től augusztus 30-ig minden reggel azzal indult, hogy meg kellett locsolni mindent. A telken van egy egykori TSZ-kút, amit mélyebben és szélesebben ástak ki, mint a szokásos falusi kistekerős kutakat. Csaba szerint legalább kétszer akkora az átmérője, ha nem háromszor. “Régen ebben annyi víz volt, hogy »x« mennyiségű ökör meg ló itta a kút vizét, de még akkor is rengeteg víz volt a kútban, amikor idejöttem. Könnyedén megtöltöttük a hordókat, és locsoltunk belőle. – Csaba azt mondja, hogy egy kúttisztítás még segíthet a helyzeten, de azon nem, hogy a talajvízszint egyre mélyebbre kerül a faluban, hiszen sokan fúrnak kutat, és szivattyúzzák ki a földből a vizet. – Most még 40 méterről jön a víz, de lehet, hogy négy év múlva már csak 80 méterről fog, és egyszercsak eljutunk a vízzáró rétegig, ahova már csak speciális vízügyi engedélyekkel szabad lefúrni, és mindenféle vízügyi díjat is meg kell fizetni. Sokmillió forintról van szó, de mi nem vagyunk nagyüzemi gazdaság, hogy ezt megengedhessük magunknak.” A csapadékmennyiség ráadásul kicsi volt 2025-ben, és az eloszlása sem volt ideális. “Sajnos nem az van, hogy gyakran esik egy jó kis áztató eső, helyette inkább másfél hónap szárazság után leesik egyszerre 40 mm csapadék – magyarázza Csaba. – Az ilyen dombos tájakon ráadásul a lezúduló víz java része elfolyik, mert nem tud gyorsan hasznosulni.” Csaba még régen, a városban szerette a viharokat, és nem gondolkozott a csapadékmennyiségen, most viszont tart a jégtől, mert elverheti a termést, noha ilyen szerencsére csak egyszer történt náluk. Azt mondja, hogy “egy júliusi jégeső a szabadföldi paradicsomosat tönkreverné, és akár hétjegyű kárt is okozhatna.”

A természettel való küzdelem állandó, hiszen a természettől is függ, hogy mennyi feldolgozható alapanyaguk lesz. A képlet egyszerű: “Ha nincs őszibarack, akkor nem főzünk őszibarack csatnit – közli Lilla, – Idén alig volt körténk, körtecsatni sem lesz, pedig nagyon jó, azt chili nélkül főzzük, az érlelt sajtokhoz passzol.” A szilva sem remekelt, termett idén, de ebből látható, hogy mikroklimatikusan is nagy a szórás a környéken, mert Lullától 10 kilométerre, egy másik településen roskadoztak a szilvafák, onnan 1 kilométerre viszont némelyik üresen kókadozott. A természeti viszonyok alakításából a Balaton melegítő hatása is kiveszi a részét. A 2025-ös tavaszi fagyok országos szinten hatalmas károkat okoztak, de a Balaton parti gyümölcsösök többnyire megúszták a fagyokat, mivel a tó vize föl volt valamennyire melegedve, és ez jót tesz a tótól 5-10 kilométerre fekvő területeknek. “Gyakran voltam ébren késő éjjelig, és néztem a hőtérképet. Rohadt jól nézett ki, hogy mindenhol -3, -4, -5, -6 vagy -7 Celsius fok volt, a Balaton körül pedig plusz fokokat mértek – emlékszik vissza Csaba. – Már azt hittük, hogy megúsztuk, de jött még egy utolsó fagyzuhatag, és hozzánk is bejött a hideg. Miközben Ságváron 5 fok volt, nálunk mínusz 3, ami a sárgabarackot elvitte, a cseresznyét megviselte, az őszibarackokat viszont betakartuk fátyolfóliával, így azok megúszták. Ilyen ez a kistermelős élet. Ezért is kell több lábon állni.” 

Tejút és focaccia

Amikor először jártunk Lullán, a kertben beszélgettünk Lillával és Csabával. A “menü” focaccia volt (kovászos, könnyed), benne mindenféle színű paradicsomok, illetve kenyér és különböző zöldségkrémek. Körbejártuk a kertet, megnéztük azt a rengeteg növényt a chiliktől a mángoldon át a paradicsomokig, bementünk az üvegházba, “szemléztük” a magaságyásokat, majd odaértünk a távcsőhöz, mely egy kerten túli, másik világot nyit meg nemcsak számukra, hanem a vendégeiknek is. Fentebb már írtuk, hogy a csillagok (és a csillagászat) Csabát és Lillát egyaránt érdekli, és ha a jövőbe tekintenek, akkor úgy gondolkoznak, hogy a szálláshely bővítése nem cél, az agroturisztikai, azon belül főleg a  gasztronómiai fejlesztés inkább: “Ez terem a kertben” címmel második éve hirdetnek meg olyan eseményeket nyáron, hogy abból főznek, ami aktuálisan van a kertben, az esemény maximum nyolc fős, hogy még a “bocs, jönne a haverom” is beférjen maximum tizenkettediknek. 

A vacsoraestek mellé kertbemutató és csillagászati bemutató is jár, a gasztroesemények hívószava a házias miliő és étel, tehát részben más a koncepció, mint amit a Séf és a Kertész surányi kertjében láttunk, noha ugyanaz cél: legyen jó, ami az asztalra kerül. “Élményeket adni, ez a lényeg – mondja Csaba, kitérve a tejútra is. –  Gyerekkoromtól imádom a csillagokat, kiskoromtól kezdve szeretnék távcsövet, de Pécsen ez valahogy nem jött össze, és nem is igazán volt érdemes beruházni: a város feletti fényszennyezés nagy, itt viszont tiszta és kivehető az éjszakai égbolt.” Az ismeretterjesztő “szeánszokon” Lilla is mesél, ő a görög mitológia rajongójaként megtanulta a mitológiai világhoz kapcsolódó csillagképeket, Csaba pedig rengeteg mást, ami túlmutat azon, hogy “akkor arra van” a Göncölszekér. “Mit tudtál régen egyedül csinálni falun, nyáron? – teszi fel a kérdést Lilla, de meg is válaszolja: – Nézed az eget a csillagászati kézikönyvvel a kezedben, és próbálod kitalálni, hogy milyen csillagképeket találsz meg.” 

A jövőben felsejlik egy komolyabb távcsőbe való beruházás, noha laikus szemmel a már meglévő sem tűnik egyszerűnek. “Ennek inkább a mérete nagy, de nem túl komoly – mondja Csaba. – Belépő szint, nagyjából 150 ezer forintba kerül, viszont ami ennél sokkal komolyabb, és jobban be tudod velük mutatni az eget, azt 500 ezer forint környékén árulják.” A csillagleső események népszerűek, Csaba el is mond egy történetet, hogy pont most voltak a REL Expón (ez egy kistermelői rendezvény a rövid élelmiszer ellátási láncok szereplőinek), ahol egy nyolc évvel ezelőtti vendégük mesélte, hogy miután megszálltak náluk a gyerekeikkel, a lányuk elkezdett a csillagászat iránt érdeklődni. “Kért magának távcsövet, most pedig csillagász szakkörökbe jár meg csillagász táborokba megy. Nagyon jó érzés, hogy amit itt kapott, az ilyen hatást tett az életére – mondja Csaba, és hozzáteszi, hogy szerinte – Magyarországon az amatőr csillagászat népszerű, sokan ismernek »tankönyvön túli« bolygókat és csillagképeket.” Azt azért leszögezi, hogy ő könnyen érthető, izgalmas dolgokról beszél, amikor a távcső mellett állva magyaráz, és hogy ezt a fajta ismeretterjesztést kicsit küldetésszerűen fogja fel. “Lásson az ember (ha szerencséje van) hullócsillagot, lássa a tejutat, ami épp a csekély fényszennyezés miatt jól is látszik tőlünk, miközben a Balaton partjáról, Zamárdiból aligha látszana. Hogy ez a hely csillagászati szempontból működik, arra éppen elég bizonyíték, hogy a Magyar Asztrofotósok Egyesülete légvonalban innen 20 kilométerre, Törökkoppányba költözött.”

Köcsögön a túró

Az asztalra először káposztás, majd túrós rétest tesznek, a rozmaringszörpöt átüti a szóda. November vége van, a Balaton környékét belepte a hó, Lullán is kifehéredett a táj. “Egy hibája van a rétesnek, hogy nem házi a túró benne – mondja Lilla, és megjegyzi, hogy – ez egy kivételes eset, sajnos éppen kiszámíthatatlan a tejbeszállítónk. Van a faluban egy tejes, 5 liter tejet hoz hetente, de mostanában mindig más napokon, még nem ért ide a héten.” 

– Vagy sztrájkolnak a tehenek. 

– Nemcsak a tehenek, a tyúkok is. Tojáshiány van kistermelő társainknál, a tyúkok vedlettek ősz végén, de most már talán kezdenek helyreállni, és újra tojnak majd. 

– Mindig házi túrót esztek? 

– Persze. Köcsögre öntjük, a nagymamám köcsögjeibe, anyukám leszedi a tetejéről a tejfölt, és amikor az aludttej kész, akkor azt fölmelegíti, majd fellógatja zsákokban. Megszoktuk, hogy csak házi túró van, minden túrós étel finomabb belőle. 

– Van, amit a boltban vesztek? 

– Túl sok minden, de azért nagyon sok mindent szerzünk be a saját piacunkon. Nyár után többeknek példálóztam vele, hogy van egy normális megélhetésünk és egzisztenciánk, de bizonyos szempontból luxusszinten élünk, hiszen elég csak abba belegondolnunk, hogy milyen ételeket eszünk. 

Csaba itt megjegyzi, hogy fogalma sincs, hány kiló paradicsomot ettek meg a nyáron, “de mondjuk 200 ezer forint értékben biztos fogyott, az emberek 95 százaléka pedig nem engedheti meg magának ezt a minőséget és mennyiséget. A jó minőségű paradicsom drága, és mi se adjuk olcsón, de a termelői piacon elfogy, ott olyan vásárlók vannak, akik értékelik a beletett munkát.” Csaba azt mondja, hogy otthon nem számolgatják a lecsípett növényeket, ő csak kimegy egy tő koktélparadicsomhoz, és ha úgy tartja kedve, bekap úgy húsz darabot. “Értékelnünk kell, hogy ilyen lehetőségeink vannak – fűzi hozzá, megemlítve, hogy a piac eközben más terményeket is az asztalra tesz, például a szőlőt Fridrich Györgytől, abból még november végén is jutott. – Négy hónapon keresztül minden piacról hoztam 2,5 kilót, általában három nap alatt megettük. Ha az ember kint van a piacon, akkor forog a pénz, és amit keres, abból költ is” – summázza, majd a Márton napi lakomát említi, ami liba helyett kacsamáj pástétom lett, a vacsorához pedig volt füstölt fürjtojás Siófokról, sajt Ádándról, nagydobosi sütőtök pedig Ságvárról.

Körforgás

A piaci szezon egész évre nyúlt, a kertnek viszont van pár hét szünete, de akkor is van mit csinálni, például ki lehet tisztítani a fűnyírótraktort, esetleg készíteni még egy adag rozmaringszörpöt vagy csiliszószt. “A karácsony viszont a a családé, olyankor a vendégház sincs nyitva – mondja Lilla. – Régi álmom, hogy az advent nyugis legyen, de mindig mozgalmasra sikerül. A január első hetét próbáljuk minden évben szabadságnak kivenni, és akkor a karácsonnyal együtt van két hét egyben, ami a családról szól.” 

A január az adminisztráció (bevallások, stb.) és a tervezgetés, a vetőmagvásárlás ideje, a chiliket már februárban el kell vetni. Ilyentájt küldenek ajánlatot a visszatérő vendégeknek, és eldöntik, hogy árat emelnek-e. Februárban már rendezgetik a terepet, márciusban elszáradt ágakat gyűjtenek a gyümölcsfákról, április végén vagy májusban jön a bodzaszezon, onnantól kezdve pedig megindul a “nagyüzem”: a zöldségek nőnek, a nyári piacok is beindulnak, a kenyerek sülnek, a vendégek jönnek, majd megérkezik az ősz, és hamar el is érünk az újabb karácsonyig. 

Lilláék néha elhatározzák, hogy a hétfőket kiveszik szünnapnak, de ez eddig még nem sikerült. Mióta a kisfiuk óvodás, néhány dolgot átalakítottak: a szombat délelőtt mindenképpen a családé, és a péntek délutánnal is ez a cél, csak akkor el kell hozni a gyereket az oviból. Próbálnak alkalmazkodni a munkát és a hétköznapokat is folyamatosan alakító természethez. 

 

JÖVŐKÉP
Lilla és Csaba jövőbeni terveikről is mesélt. Nemrég saját művelésbe vették a kertjükhöz közvetlenül kapcsolódó 1,7 hektáros szántót, amit azóta már kaszálóvá , legelővé alakítottak. Szeretnék a területet ligetszerűen, gyümölcs és lombhullató fákkal beültetni, valamint a kistermelésben is használható egyéb növényekkel, többek közt bodzával, szederrel, sommal, csipkebogyóval. Az álmok között egy “Tündérkert” létrehozása is szerepel, ahol a helyhez illő “őshonos” gyümölcsfák kapnak életteret. A rét agroturisztikai helyszínként, konkrétabban piknikrétként is funkcionálna, ahova egy család, vagy baráti társaság ki tud települni: kerti kiülő, pikniktakarók, ehhez kistermelői, illetve helyi termékekkel teli piknikkosár, házi vadkovászos kenyér, háziszörp, helyi füstöltáru és sajt, no meg dél-balatoni bor. A rét nagyszerű színhelye lesz a már külső látogatók számára is elérhető csillagászati bemutatóknak, 2025 nyarán tartottak egy pompás Perseidák hullócsillag estet 30 látogatóval. Csabának még sok más ötlete is van a réttel kapcsolatban, de ezek sajnos még titkosak. Lilla pedig szeretne workshopokat is tartani vadkovászolásról, házitészta-készítésről, hagyományos családi receptekről, illetve arról, hogyan kerti zöldségeket kreatív módon felhasználni a modern konyhában. 

(Ez az interjú eredetileg a CHEF+ magazin 2025 decemberében megjelent, első lapszámába íródott.)